Namie 1977. szeptember 20-án született. Minden rendben zajlott. Viszonylag nagy baba volt, hisz 3980 grammot nyomott. Gyakran mondják, hogy aki kicsi babát szül, abból előbb-utóbb magas és erős felnőtt lesz. Nos Namie esetén ez pont fordítva történt. A testvérei kicsik voltak, de Namie különbözött tőlük. A lényeg persze az volt, hogy egészségesen született, és a súlya miatt egyáltalán nem aggódtam.

A nevén nem sokat gondolkodtam. A születése előtt júliusban vagy augusztusban ment a tévében egy szappanopera, ami az NHK csatorna speciális adása volt, mivel Reiko Ohara játszotta a főszerepet, a partnere pedig Toshio Kurosawa volt. A történet egy hősnőről szólt, akit "Namie"-nek hívtak és végig megfélelmítésben tartották. Őszintén nem vagyok az a fajta, aki otthonosan mozog az ilyen jellegű sorozatok világában, de ezt az egyet rendszeresen néztem. Mielőtt pedig a baba megszületett volna, eldöntöttem, hogy ha lány lesz, a "Namie" nevet kapja majd. Reméltem, hogy ezáltal könnyebb lesz neki is elviselnie mindenféle szenvedést és nehézséget az életben. Amikor elmeséltem neki, hogyan kapta ezt a nevet, hozzám fordult és azt mondta: "At hiszem nem komoly megfontolásból adtad ezt a nevet nekem, de végül mégis jó ötletnek tartom." Persze aztán amikor bevonult a színpadi életbe, szóba került, hogy kellene neki egy amolyan művésznevet választani. A menedzsere azonban hallani sem akart róla, mert szerinte a Namie egy könnyen megjegyezhető és jó név, tehát maradt ez. A születése után egy hónappal aztán a testén furcsa változásokat kezdtünk el tapasztalni. Nem akarta meginni az összes tejet, akárhányszor hoztam neki az üveget ő csak eldobta. Az anyatejjel és a tápszerrel egyaránt ugyanez történt. Mivel pedig nem ivott elegendő mennyiségű tejet, a súlya sem gyarapodott megfelelően, vagyis egy hónap alatt mindössze 200 grammot hízott.

Elmentünk a kórházba és konzultáltunk egy orvossal, hogy mitől lehet ez. Az orvos azt felelte, hogy valószínűleg valami gond van a gyomrával, ezért egy gyomortükrözéses vizsgálatot végeztek. El tudjátok képzelni, hogy egy egyhónapos babának ledugjanak egy kamerát a gyomrába? A váróteremben figyeltem és közben hallottam, amint Namie fájdalmában folyamatosan sír. Annyira, de annyira sajnáltam őt. Anyaként nincs is ennél fájdalmasabb, mint amikor szenvedni látod a gyerekedet.

Mindent összevetve a vizsgálat kimutatta, hogy nincs rendellenességre utaló jel. Semmi problémát nem találtak a gyomrában vagy a fejében, vagy bármely más testrészében. Egyenlőre az, hogy miért nem kérte a tejet továbbra is rejtély maradt. Az orvos megnyugtatott, hogy örüljek annak, hogy nincs semmi komoly baja és próbáljam továbbra is adni neki a tejet, mert egyenlőre nincsenek káros határok a lassú gyarapodáson kívül. Otthon aztán úgy döntöttem, hogy megpróbálom a gyümölcslevet megitatni vele, és csodásan bevált. Szép lassan növekedni kezdett és úgy tűnt, hogy megoldódott a helyzet.

Namie sötétebb bőrszíne mindig is olyan volt, mint egy védjegy, de a testvéreinek világos bőre volt. Namie pedig mint fél-európai rendelkezett a sötétebb színnel. Amikor kicsi volt sokszor aggódott a bőrszíne miatt és kérdezgetett engem: "Miért van sötétebb színem a bátyámnál és a nővéremnél?" A fiam gyakran piszkálta és mondogatta neki: "Fekete-személyiségű gyerek vagy."

A születése pillanatában úgy nézett ki, mint az édesanyám, tehát leginkább a nagyanyjára hasonlított. Aztán ahogy növekedett, néha azt gondoltam, hogy mintha nem is egy lenne közülünk. A bőre elve sötétebb volt, ráadásul amikor a nap felé fordult, ez még jobban látszódott. Okinawa szigetén erősen süt a nap egész évben, így Namie bőre egyre sötétebb és sötétebb lett. Gyerekkorában aggódott a bőrszíne miatt, most viszont divatos, ha valakinek szép barna bőre van, szóval ez egy furcsa dolog.

Összefoglalva egy gyerekből, aki kicsinek sohasem itta meg a tejet, hogyan válhatott ilyen felnőtt, akinek már saját gyereke van. Ez egy hihetetlen dolog!

Saját fordítás! (c) AmuroCollection